Évtizede mondogatom, hogy a kínai nagyon szereti feszíteni a húrt. Vannak köztük, akik tudják, meddig lehet, szabad feszíteni. És vannak, akik nem.
Érdemes megnézni az azsianeten a legutolsó beküldött linket. Látszik belőle, hogy fogy a világ türelme. A kínai sokszor félreértette már a fehér ember "gyengeségeit". Ha nem lopja el a pénztárcánkat, akkor mafla. Lopjuk el az övét. Ha nem sérteget vissza akkor, akkor nem igazi harcos. Sértegessük tovább. Ha nem bír olyan mocsok lenni, mint mi... folytassuk a szemétkedést. Így méri a kínai az ellenfelet: első jelentésszinten. Második deriválthoz már úgy néz ki nem maradt elég számolókapacitás a fejecskéjében, és addig-addig feszíti a húrt, amíg az el nem pattan.
És akkor jön a csodálkozás. A sértődöttség, értetlenkedés, hadonászás, izzadság. Mint ahogyan a történelemben annyiszor... és amikor lecsillapodik, elfelejti az egészet, és kezdi újból.
Most is egy ilyen katarzis készülődik. Kína "próbálkozik". Nem teljesen érti, mi történik a fal másik oldalán, de nem is nagyon érdekli. Elvégre Középső Birodalom, vagy mifene. Jó, magunk alá szarunk. bármit, amit saját kútfőből terveztünk és legyártunk az substandard minőség, nem tudunk sorbanállni, és még mindig azt hisszük, hogy mások szellemi termékeit büntetlenül lopkodhatjuk a világ végezetéig (magyarán: leragadtunk a homo sapiens egyedfejlődés korábbi lépcsőfokainál), de akkor is: már óvodás korunktól kezdve azt verték a fejünkbe kalapáccsal, hogy a tények viszonylagosak, és Kína olyannyira a világ közepe, hogy itt még a fizika törvényei is meghunyászkodnak a kínai császár előtt, és a külföldi bomba, mielőtt kínai területre óhajt esni, előtte pöcsétes engedélyt kell kapjon attól a hivatalnoktól, aki éppen ráér, mert nem nőket hajkurászik vagy kaszinózik, vagy másokkal nyalatja a seggét.
A külföldi hülye. Ostoba, csúnya laowai. Csak azért tűrjük meg őket, mert cserébe ezek az ostobák beengednek közülünk párat az országaikba, és így telerakhatjuk a fejlett (fenéket fejlett, csak ők hívják így magukat, buta barbárok) országokat élő poloskákkal, akik küldik nekünk az "anyagot". Pénzt, technológiát, ipari titkokat, híreket, stb. Kihelyezett bástyái a han nemzetségnek.
2001 április elsején már-már elpattant a húr. Az sem volt tréfa. Egy centi hiányzott abból, hogy Kínából az USA egy szép nagy parkolót csináljon, hirtelen felindulásból. Akkor okosan lehiggadt mindenki, így ma is lehet menni turistáskodni Kínába, még mindig van mit nézni, bár egyre kevesebb.
De akkor sem, előtte sem, utána sem tanult a kínai semmit a saját hibájából. És ma sem tanul. Feszítgeti, feszítgeti a húrt, és mivel teljesen más matematikát tanult, más fizikát vél ismerni ugyanabban a világban, amiben élünk, és bizonyos frekvenciákat nem lát, nem hall: így tényleg csak rajtunk áll, hogy MIKOR feszíti túl a húrt, és mikor jön a következő csapás (legyen az kulturális, gazdasági, hadászati, biológiai, kémiai, stb), amit megint nem fog érteni, megint be fog gubózni, újabb falat szeretne majd emelni maga köré (bár erre már nem lesz lehetőség: ma már nincs áthatolhatatlan fal), és újból eljátssza a sértődöttet. Neki fog feljebb állni. És előjön majd a totál irreleváns régi sérelmeivel, hogy neki most azért van joga fosztogatni a mi gazdaságainkat, mert annakidején a fehér ember valami hasonlót művelt az ő földjén. Nehogy már ne működjön a szemet szemért.
És úgy néz ki, nincs az az oktatási program, amely ma ezen a buta helyzeten jottányit is tudna változtatni az egyensúly irányába. Ami ma folyik Kínában oktatás címszóval, az megérne egy másik misét: összefoglalva centit nem haladt a kínai elme előre a világgal való megbékélésben. Sőt, ha a ma oly gyakori rasszista, ultranacionalista belpolitikai felhangokat komolyan vesszük, akkor romlott a helyzet.
Majd akkor fogja abbahagyni a kínai a húrfeszítést, ha fel tudja emelni a kezét, és bocsánatot fog tudni kérni akkor, ha egyértelműen ő volt a hunyó; ha nem csap le két kézzel gondolkodás nélkül bármire, amit elé raknak (Thinkpad, Volvo, stb), hanem előbb elkezd gondolkodni, hogy x lépés múlva ki nevet a végén; és ha megtanulja, hogy jelenleg a világ 192 országából nem az első, hanem a 96-103-ik helyek bármelyikén foglalhat helyet, és ez nem is fog sokat változni a jövőben, mert a többi országnak ez nem érdeke.
És ha végre rájön, hogy nem idétlen vigyorgással és nevetgéléssel kell leplezni a dilletantizmust, hanem TANULÁSSAL. Nem másolással: TANULÁSSAL. A tanulás pedig ott kezdődik, amikor az ember legalább saját magával, a saját képességeivel tisztában van...
Ha szépen beáll Kína is a sorba, akkor nem lesz majd arra szükség, hogy állandóan égjenek a világban, mint az újszülött, akinek minden vicc új. Arra se lesz szükség, hogy olyan cégek, akik a "Do not do evil" mottóra táncolnak, kerülgetniük kelljen Kínát. És arra sem, hogy a világ legerősebb hatalmai a fejüket vakargassák állandóan, hogy mi a fenét csináljanak Kínával. Odacsapjanak, vagy hagyják a gyereket még kicsit rosszalkodni... Carrot or stick. Bizony, nagy dilemma ez, és jó lenne, ha a világ ennél jóval nagyon nagyságrendűbb gondjai megoldása közepette nem olyan piszlicsári ügyekkel kéne a nagyoknak foglalkozni, mint egy pimasz, koszos, arrogáns, agresszív újgazdag sznob kisgyerek türelmes tanítgatása, időnként megregulázása. Aki persze ayt gondolja magáról, hogy ő szarta a spanyolviaszkot, mert a fehér ember bezzeg vele csináltatja a zoknijait.
Elég gond lesz a világnak a világot megmenteni saját magától... nem pont most kéne feszíteni a húrt...